Most hallottam először That Ghostról. Az egyszemélyes projekt mögött a 20 éves Ryan Thomas Schmale áll, akihez csak a fellépések erejéig csatlakoznak zenésztársak. Aktuális lemezét (Songs Out Here) másik négy előzte meg. Gyorsan meghallgattam, amit első körben elértem, és máris úgy néz ki, hogy komálom az összes művét.
That Ghost - Never Have Fun
That Ghost - To Like You
Tegnap megpillantottam a blogstatisztika hivatkozások részében, hogy a www.secretcolours.com oldalról volt egy látogatóm. Egy pillanatig nem értettem. Nemrég posztoltam a chicagoi együttestől egy videót, de létezik, hogy ezért kitették volna a linkemet a honlapjukra? Pedig ez történt. Igaz ugyan, hogy a Press menüpont alatt kb. kétszáz másik blog és honlap társaságában szerepel a not 90's forever, de attól még nagyon kellemes meglepetés volt.
Zoz régi jó barátom, voltunk már sok koncerten együtt, és vannak hasonlóságok a zenei ízlésünkben. Saját elmondása szerint én sokkal több zenekart ismerek, ő viszont jóval több képregényt. Néhány napja Quimby koncerten járt, és most elmeséli, milyen volt.
Zoz beszámolója:
Quimby Falshang a nemrégiben „cool tour house”-szá alakított Szikrában. Európai körülményekhez európai árképzés (jegyár 4500 HUF), de bizonyos okokból úgy éreztem, hogy ott kell lennem. Viszont az előzetes tervek dacára úgy alakult, hogy szombat este egyedül indultam el, rockandroll hangulat helyett inkább azon tűnődve, hogy a Quimby jó, ha este 10 körül elkezdi a három előzenekar után, én meg mi a fenét kezdek addig magammal (komolyabb alkoholfogyasztás megfázás miatt kizárva).
A Szikrába érve aztán sorra értek a kellemes meglepetések: kiderült, hogy a művész urak már 9-kor színpadra lépnek, valamint nem volt kígyózó sor a két ruhatárnál és a bárpultoknál sem. Hiába, a Szikra valóban kultúrhely, szinte nem is éreztem helyénvalónak, hogy viceházmestert kérjek a bárpultnál (persze azért kértem és kaptam).
A koncertterem is nagyon tetszetős, mintha egy patinás londoni klubban lettem volna, ahogy beléptem – na jó, a kisebbik fajtából. Petruska András műsorának utolsó pár percét sikerült elcsípnem, amikor éppen egy szál akusztikus gitárral szórakoztatta a gyülekező közönséget, így nem is tudok nyilatkozni a produkcióról. A terem elé kikolbászolva váratlanul társaságom akad: belebotlok két, képregényes és illusztrátorkörökben nagyon jól ismert úriemberbe (referenciák: régebbi Unicum-reklámok a tévében, illetve a Villámtolvaj c. film képregényváltozata tavalyról).
Vajon idén is belefér majd 2 napba a szigetem? Remélem, nem. Pulpra, Interpolra, Marina and the Diamondsra kapásból nyomás!!!, aztán a többit meglátjuk (The National, Skunk Anansie, Smash Mouth, Hurts, Crystal Castles). És remélem később is bedobnak még egy-két jó nevet.
(Hivatalos fellépők itt.)
Eszméletlen sok videót lehet találni az őrült go-go láz idejéből. Laza egy divat volt, meg kell hagyni.
Sonics - Psycho, 1965
James Clarke - Blow Up A-Go-Go! (Wild Elephants), 1973.
A klip későbbi, 1999-es. Imádtam!
Go-go girl verseny 1970, London
Kipróbáltam, a nap minden szakában működik a Midnight Boogie. Reggel pozitív energiát (je je je je), délután jókedvet (há há há há), este pedig táncos lábakat remélhetünk tőle (pá-pá-pá pá).
A The Fantasies-tól közvetlenül letölthető két EP-jük, itt vagy itt.
Utolsó kommentek