Not 90s Forever

A Pál Utcai Fiúk 30 éves születésnapi koncertje felemelő volt. Összesen két és fél óra, benne nosztalgia blokk a régi tagokkal és rengeteg ember a Parkban. Anikó maga az álló idő az együttesben, a stílusa, a szerelése - talán nem is direkt -, de egy az egyben a 80-as éveket idézi. Lent, a klip után látható a számlista. Elsőként az Ilyen egy férfi "Manu Chao-verziójánál" és a Közel az éjfélnél kapott el a lelkesedés. Aztán a Követem a fényt még jobban ütött, Anikó hozta a retrót. Szomorú, hogy Turjánszki Gyurival sértődésben váltak el, ezért ő nem vett részt az ünneplésben. A Hajsza így nem volt az igazi. Amikor azonban színpadra álltak más régi tagok - Zelenák Tibor, Papp Ernő, Bördén Szabolcs, Totya -, akkor meghökkentően olyan volt, mintha visszarepültünk volna az időben (14-18. számok). A Másnap alatt kirázott a hideg. Papp Ernő gitárjátéka lenyűgöző volt, noha kicsit idegenként hat a PUF világában, és talán közelebb áll mondjuk Santanához. Ez egyfajta igazolása is volt annak, hogy az ő útja, egyebek közt, miért vált el a zenekarétól. A Csak úgy csinál nagyon kedves dal a számomra. Anikónak meg nyilván sokkal inkább az, és lehet, hogy rosszul láttam vagy csak látni véltem, de mintha el is érzékenyült volna közben. És amikor Lecsó a szám közben odalépett hozzá, és mondott neki valamit, akkor már-már azt hittem, hogy egy csók is elcsattan. Ez persze nem lenne jellemző rájuk, de én most könnyes fordulatokra vágytam. Aztán jött a kijózanító mélység. A Félek elfeledett emlékként bújt elő, egykor különleges és fontos kedvencem volt. A Nehéz idők egy másik jeles favorit, az Utolsó évvel egyetemben mindig van mondanivalója és nagyot szól. A koncert befejezéseként a közönség által valószínűleg legjobban várt számokat időzítették, melyeket a tömeg óriási tombolással és tánccal hálált meg. Lecsó pozitív, lelkes, közvetlen arcára formálódott az együttes a 30 év alatt. Nem akarnak mással különlegesnek tűnni, mint a dalokkal, a szövegekkel, és a közösségük összetartásával. Nem volt vetítés vagy grafika a háttérben és az egykori tagokon kívül más zenészek, barátok nem lettek meghívva. Az embernek megfordul a fejében, hogy egy ilyen ünnepi buliba még belefért volna ez meg az, de ez így volt PUF-os és így volt szép! Szeretünk Titeket, Pál Utcai Fiúk!

Majd' három hónap apátia után visszatérek... és tovább kínzom azt, aki hagyja. :P
A számot gondolom, (majdnem) mindenki ismeri. De milyen beteg a klipje!

Koncertpromóció (DVA & Bioberber) címszó alatt kihelyeztem ma néhány plakátot pár helyen. Belibbentem a Musicland-be is, és jót mosolyogtam azon, hogy pont egy Grass Widow plakát helyére kerül a mi vidám, kék A3-asunk. Ám nem kell aggódni a rajzolt lányok eltávolítása miatt! Magammal vittem őket, és már ki is vannak ragasztva a szekrényemre. Így lett egy ereklyém a két nappal ezelőtti, Stereomackónak és barátainak köszönhető buliról.
Kb. 20 perccel később betértem a Művész Mozi könyvesboltjába, ahonnan egy PUF könyvvel  (Álomhatár) és a HS7 első lemezével (Tick Tock No Fear, ami megvolt ugyan, de nem ofisöl CD formátumban) gazdagabban távoztam. Hú, mennyi  új szerzemény egy napra!